Nincs is üdítőbb arra ébredni hajnal fél ötkor, hogy „A KURVA ANYÁD!” De ki is vagy te, trubadúr barátom, akinek hangja úgy hasítja át az éjszakát, mint félresiklott borotvapenge a zacsi kényes bőrét?
Egy részeg veri a szomszéd lépcsőház ajtaját, hogy márpedig őt engedjék be, persze csak szabad fordításban, az ő szövege sokkal gazdagabb volt felnőtt nyelvi elemekben. A Legény kiment az erkélyre, hogy megbeszélje vele a tényállást. A fazon állítólag itt lakik, de a kulcsát indokolatlanul elhagyta, és a hülye kurvája hites felesége nem engedi be. A Legény együttérzett, mindazonáltal jelezte, hogy ha nem hagyja abba, hívja a rendőrséget. A részeg megígérte, hogy csend lesz, aztán mire pont visszaaludtunk, felharsant a leitmotif: „A KURVA ANYÁD TE BÜDÖS KURVA NYISD MÁR KI A KURVA ANYÁD NYISD MÁR KI TE KU…” Tárcsáztam a rendőrséget. A diszpécser megígérte, hogy küld valakit. Szuper, várunk, és drukkolunk, hogy nehogy idő előtt elhúzza a belét a rohadék. Mire megjöttek, a részeg természetesen elhallgatott, és a két, rendőrnek csúfolt nyikhaj nem hogy szét nem akart nézni, de szóba is alig álltak velem. Két percig tanácstalanul álltak, majd azt mondták, hogy akkor ők most elmennek, de hívjam őket, ha megint üvölt. Tessék? Ha már kijöttek, keressék meg. Ők ugyan nem. Lófrálunk és félünk.
Alig aludtunk vissza, már csengettek is, megjött a vízszerelő, hogy a szabadnapomon újracsövezze a budit. Már vagy egy órája ügyködött, mikor elkezdett bennem dolgozni a reggeli kávé. Feszengve kérdeztem, hogy meddig szerel még, és gondterhelt arccal közölte, hogy ez még csak az kezdet. Elzöldülve csöngettem be sorra a szinten lakókhoz, hogy megkérdezzem, a jószomszédi viszony keretein belül nem-i pakolhatnám tele a budijukat, de egyik sem volt otthon. Már elindultam egy szinttel feljebb, amikor a szégyen béklyót vert lábamra: a fentiekkel véletlenül sem vagyok olyan nexusban, hogy ilyet kérjek tőlük, lévén, hogy a nevüket sem tudom… Reggel tíz óra, hova mehetnék? A Spar személyzeti budijába nincs az az isten, hogy beengedjenek egy random szarni vágyót, a sarki étterem még nincs nyitva, ellenben a fodrászom itt rendel öt percre, király. A szerelőt a macskák vigyázó szemeire bíztam, és elrohantam. Addigra már az sem érdekelt, hogy akkora puccparádé az a szalon, hogy máskor, ha odamegyek, még a szemöldökömet is külön kiszedem, hanem azonmód melegítőben, pizsifelsőben és kitaposott edzőcipőben rontottam be, hogy SOS (save our segg) használnom kell a vécéteket. Egy csapat nyalka hipster fodrász és külföldi klientúrája (beyoncék és bruno marsok) nézett utánam, ahogy beviharzottam a vécébe. Na most ugye az van, hogy a lányok nem szarnak és nem finganak, főleg nem puccos helyen. Ahhoz, hogy ennek az axiómának megőrizzem a látszólagos igazságát, felmértem az eszköztárat. Budikefe – check. Légfrissítő – check. Gyorsan dolgoztam, hogy úgy tűnjön, mintha csak pisilnék, és a nagy sietségben természetesen elfelejtettem budikefét és légfrissítőt használni, de ez már csak otthon jutott eszembe.
Ezek után még órákig nem volt víz otthon, csak malter meg kosz, így a szabadnapom további részét takarítással töltöttem. Mikor végre lett víz, lezuhanyoztam, majd tévedésből megfőztem egy kiló rizset (van ilyen, jó?). Estére bónuszként bojler is elromlott, így nincs melegvizünk január közepén. Az életmentő alkatrész Németországból jön, amilyen szerencsénk van, biciklis futárral. Hiába, ahogy a lányokkal mondjuk a klubban: das Leben is kein Ponyhof.
