Van nekem egy házibarátom, Gyula. Legényem is ismeri, eddig mindkétszer találkoztak, amikor nálam járt, úgyhogy ilyen féllegális a kapcsolatunk. Gyula nagyon figyelmes: amint munkaundorom lesz, rögtön megjelenik, és nem hagyja, hogy egy perccel is tovább dolgozzak. Pihenésre int, van, hogy túlzásba is esik, például azt sem hagyja, hogy a fenekemet kitöröljem. Teljes neve Ínhüvely Gyula. Egy rendkívül felfokozott munkahét keretein belül ismerkedtünk meg, amikor a nélkülözhetetlen kolléganőmet kellett helyettesítenem. Ezzel még önmagában nem lett volna gond, viszont kisült, hogy a kollegina az ostoboid munkatársai munkáját is elvégzi. A főnökeim úgy gondolták, hogy mibe se telik elvégeznem négy ember munkáját. Én más véleményen voltam, ezért stressz alapú ínhüvelygyulladást produkáltam. Ezzel két hétre kivontam magam a forgalomból, de előtte azért közöltem, hova tegye a kedves főnökség  az elképzeléseit. Betegségem szerencsére egybeesett a karácsonyi anyóstalálkozóval (az én családom versus a Legényé), ezért móka-kacagás volt bal kézzel ablakot pucolni, szőnyeget mosni, felcibálni a karácsonyfát a másodikra, és persze főzni. Tudom, nem vagyok normális, minek fogtam bele, de nem viseltem volna el, hogyha a legénylakás három éves mocskát kell prezentálnom a kedves szülőknek.

A találkozó különben majdnem kútba esett, mert a Legény anyukája azt hitte, hogy valami titkos összeesküvés készülődik, konkrétan egy buddhista esküvő (mint ahogy arról is meg van győződve, hogy a fia buddhista, pedig kurvára nem ), és fixre vette, hogy amikor belép hozzánk, a buddhista pap (sic!) ott fog ülni a sarokban és füstölőillatban zsolozsmázza, hogy ómmanipadmehum. Anyuka, mint tudjuk, nagyon katolikus, ezért nem meséltem el neki válásom történetét, így ő abban a tudatban volt, hogy bármikor házasulandó hajadon vagyok. Napokon át rágta a Legény édesapjának a fülét, hogy derítse ki, miben sántikálunk, különben nem jön el. Apuka leadta a drótot a Legénynek, aki azon nyomban felhívta az Anyukát, hogy lószaft lesz buddhista esküvő, meg semmilyen sem, mert éppen válófélben vagyok, mindössze annyit akartunk, hogy ismerkedjenek össze a családjaink. Erre bennem megfagyott a szar is, de Anyuka úgy megkönnyebbült, attól, hogy „csak válok”, hogy rájöttünk, marketing zsenik vagyunk: így kell rossz hírből jót csinálni. A találkozó amúgy nagyszerűen sikerült, és végig Anyukát ugrattuk, hogy a desszerttel várjunk még, mert mindjárt jön a nagytisztelető  RinPoCse, és menten összead bennünket, úgy, hogy még ki sem mondták a válást. A nappali még őrizte a pár héttel azelőtti szülinapi bulim díszleteit, ami sok kicsi, szalagra felfűzött papírlapból állt, és rá volt írva, hogy boldog szülinapot, és a felirattól eltekintve kajak úgy nézett ki, mint egy sor tibeti imazászló.

Gyula most újra eljött hozzám, és kérte, hogy ne dolgozzak már annyit, inkább meresszem a seggemet itthon. Hát kérlek. Meresztés indul. (A táppénz különben isteni dolog, ha az ember nem túl beteg és például nem fáj gépelnie, de erről majd máskor.)