Miután az alábbi apológiával jogosítványt szereztem ahhoz, hogy bármikor megkattanhassak, kezdődjön az egyszemélyes agymenés. Mondjuk azzal, hogy bemutatkozom. Nevem Megideolog Iza. Foglalkozásom: élveboncolás. Időközi lélekkarbantartást vállalok, garancia nélkül. Módszerem: „semmi nem elég jó, de csináljuk jobban”. Néha belebonyolódom, és már nem látom a fucktól az erdőt. Olyankor legszívesebben vennék egy felfújható ásdelmagad-készletet vagy egy instant sírkövet, de aztán megrázom magam és még mélyebbre ások. Nekiállok méricskélni, mi mennyit ér, atomjaira szedem az életem, aztán egyszer csak azt veszem észre, hogy térdig állok a szarban alkatrészekben, és nem tudom, hogyan illeszkednek egymáshoz. Elkezdek gondolkodni, ki tudna segíteni, majd eszembe jut, hogy ki a legkompetensebb a témában. Hiszen ezt én csináltam. Folyamodnék tehát szép kicsi önmagamhoz, de olyan régen találkoztam vele, hogy valószínűleg meg sem ismerném. Lehet, hogy levágatta a haját, hiphop helyett dubstepre táncol és megszerette a céklát. Ha megtalálnám a romok alatt, még tudnánk miről beszélgetni. Az életem egy elhagyott falu, az utolsó őslakos, a jellegzetes, kicsit fejhangú nevetés tegnap ment el végleg. Buli volt vagy pogrom, nem tudom, mindenesetre az instant hepaj másnapján egy férjjel kevesebbel ébredtem. A történet tanulságát tíz pontba szedtem.

1.     Ne váljunk el. Sok adminisztratív és anyagi bosszúságot megspórolhatunk.
2.    Ha mégis muszáj, akkor inkább váljunk el, mert mindent helyre lehet hozni, de nem biztos, hogy érdemes.    Például.
3.    Ha megtaláltuk azt az embert aki, akkor ne higgyük, hogy bármi történjen is, úgyis együtt maradunk. Mert akkor jön a bármi és csúnyán ránk cáfol. A bármi olyan, mint a farkas, ha nevén nevezed, megjelenik, csak körülírni szabad, de inkább azt se.
4.    Ezek után ne építsünk házat, mert elsütjük a szocpolt, amit gyerek híján kamatostul vissza kell fizetni.
5.    Ennek tetejébe lehetőleg ne csináljunk gyereket, ha az egyik már félrekurjant, de a másik még nem tudja, mert a gyerek megérzi, és a kilencedik hét körül csendesen távozik.
6.    Legalább kételkedjünk abban, hogy a baba elvesztése után a párunk nem tudja lemondani az üzleti újtát, pedig úgy szeretné.
7.    Mindezek tetejébe számítsunk arra, hogy gonosz véletlen köpi meg a házassági évfordulót, konkrétan előfordulhat, hogy a férj barátjának épp megürül a hétvégi háza, ahová neki El. Kell. Mennie. Persze estére úgyis hazajön. És amúgy is csak fiúk lesznek ott.
8.    Amikor a balsejtelem valósággá cseperedik, ne kérd, hogy őszintén meséljen el mindent. Még a végén megtudod, hogy úgy becézi azt a másikat is, mint téged. És hogy az a másik egy sánta, román lány, aki még csak magyarul se tud (ezt a forgatókönyvötletet egyszer eladom egy venezuelai producernek).
9.    Utolsó közös programként csináljunk egy vagyonmegosztást a csapon koszvadó vízkőtől az utolsó elhullajtott bőrdarabkáig. Néhány kínos órát igazán megér, hogy megelőzzük a „te vitted el a nagymama vesekövét, pedig az nekem emlék volt” kezdetű drámát.
10.    Mindezek után öltsük magunkra Jób hitteli nyugalmát, de ne felejtsük el, hogy a Jóisten humoránál van, és indokolatlanul korán ránk küld egy akkora szerelmet, mint az ólajtó.