Régóta nem írtam már. Mióta felköltöztem a fővárosba (fel b+...), elkezdtem írós eseményekre járni, és próbáltam ismerkedni, siralmas eredménnyel. Nem vagyok ugyanis spontán dugható, és nem tudok hajnalig haverilag-filozófiailag görnyedni a sokadik üveg mellett, hátha fel tudom venni a beszélgetés fonalát (nem és nem megy, befeszülök ettől, pedig amúgy jófej vagyok, komolyan!), és az emígyen szerzett ismeretségeket később  kamatoztathatom. Különben is, arra jutottam, hogy:

- műfajilag képzetlen vagyok, nem tudom, melyik lyukba melyik elem passzol, a maszatolás meg gagyi

- ezért aztán túl komolyan vettem az írást és kezdtem ráfeszülni. Nem, nem erre a blogra gondolok, vannak verseim és novelláim is.

- szakmai visszajelzés hiányában nem tudtam, hogy érdemes-e ezt feszegetni. Olyan vagyok, mint a sharpei, amelyik várja, hogy irányba állítsák. Komolyan mondom, azt mesélték, olyan buta állat, hogy arra megy, amelyik irányba állítják.

Na de most... na most leszarok mindent, és elmondom, mik voltak. Kezdjük a ventilálással. Valami hormonális állatság készülődik, mert idegbeteg vagyok. Meg mert zárlatos lett a gépem, nem gazdaságos a javítás, tehát kell egy új, Most a Legény cégesével nyomom, de ez túl nagy és sajnos nem piros. Meg mert az autóba is beletöltöttünk egy valag pénzt, mégsem lett jobb, tehát el kell adni de hogy miből vennénk újat, az rejtély. Meg mert karácsony óta nem voltam igazi szabadságon, de még egy kis pihentető táppénz sem jutott. Meg mert elegem van a saját korlátaimból, amiken még mindig nem látok túl, és nem a saját életemet élem munkaügyileg.

Ennek megfelelően ma reggel, mikor nem tudták levonni a diákhitel törlesztőt a számlámról, mert nem volt rajta fedezet, én, aki pénzpánikban szocializálódtam, kardomba dőltem, és elkezdtem zokogni. Legény nézett tanácstalanul, hogy most akkor ő mit csináljon, utaljon pénzt a számlámra (hülyeség, kéccá forin van a számláján) vagy csak hagyjon tombolni. Artikulálatlanul hüppögtem, hogy ” nem kell pééénz, csak ne hagyj eeeeel, amiért ekkora picsa vagyok” - biztosan nagyon meggyőző lehettem, takonybuborékkal az orromban. Ő viszont csodásan állta a sarat: ölébe vett (épp kakált), megsimogatta a hátam, és azt mondta: “ne sírj, kicsi társam, megoldjuk”. Na itt kisütött a nap, ültem a szarszagban boldogan, és azt gondoltam, tényleg megoldjuk. Ezek után sikerült a cégnél az informatikussal lementetni az összes adatomat ingyen, és azt mondta, simán kapok egy húszast a vaterán a gépemért még így is. Majd jelentkeztem egy EU-s, ingyenes irodalmi táborba, szóval a szarszag tényleg csodákra képes.

Itt kérem változások lesznek. Újra lesznek rendszeres posztok, kevesebb részegség, fasz, pina és háj lesz bennük, mint a tékasztorikban, de hátha szerethető és szórakoztató lesz így is. A klubos lányok jól vannak, nemsoká lesz szakkörös poszt is. Innen folyt.