Münk. Anya névnapját egy étteremben szerettük volna megülni, és úgy döntöttünk, hogy ezt egy kirándulással egybekötve tesszük meg. Elautókáztunk Olcsvaapátiba, mert Édesanya úgy hallotta, az nagyon szép hely. Érkezéskor konstatáltuk, hogy a tücsökciripelésen kívül nem sok minden történik ott, viszont épp arra folyt a Szamos, és volt rajta egy komp is.Kalandvágyból ráhajtottunk, és amíg átértünk a túlpartra, kikérdeztük a kompos bácsit, hogy járnak-e erre turisták, és ha igen, mit szoktak itt csinálni. Vakarta a fejét majd kibökte:
- Hát, megőrülnek.
- És olyankor mi van?
- Hát, egész éjjel ordibálnak.
Kiderült, hogy a régió szeszturizmusból él: a faluban is van egy pálinkafőzde, a szomszédos Panyolán meg egy másik, de sajnos ezek épp nem volt nyitva. Ezért inkább kihasználtuk a komp nyújtotta lehetőségeket, és zeneszerzőset játszottunk (kompon álltunk), majd elmentünk Gergelyiugornyára, ami arról híres, hogy van egy Gergely szobor a hídon, amelyik éppen ugornya, mert ott legalább az éttermek nyitva voltak. Bele is botlottunk egy mutatós fogadóba, amely ambíciózusan egyszerre minden akart lenni. Voltak trópusi növények, művirágok, egy színes, műanyag játszótér, bőrfotelek, biliárdasztal, és egy gránit kandalló, amit első és második nekifutásra is inkább krematóriumnak tetszett. Amikor leülni készültünk, észrevettük, hogy egy hörcsögnyi morzsakupac ül az asztal közepén. Édesanya egy bűvészmozdulattal meglebbentette a terítőt , mire a morzsák átköltöztek az asztal túloldalára. A pincérlény a morzsákat szakszerűen a földre seperte, majd túlburjánzó udvariassági formulákkal felvette a rendelést, hogy kompenzálja a kezdeti bakit. Annyira figyelt arra, hogy a tizenéves öcsémet is magázza, sőt fiatalúrnak szólítsa, hogy nem sikerült leírnia, amit rendeltünk Ekkor kiesett a szerepéből, és őszinte megdöbbenéssel és erős tájszólással visszakérdezett, hogy: „MOST AKKOR MIT?” Végül megkaptuk, amit kértünk, és mindenki körbeadta a tányérját, és sajnálkoztunk, hogy a másik már megint jobbat rendelt. A pincérlányban erre meghűlt a szar, és kiküldte a konyhafőnököt, egy tulipiros hajú, monroe piercinges kisebbségit, aki halálra vált fejjel érdeklődött, hogy ugye nem az ÁNTSZ-től jöttünk meg vagyunk-e elégedve a kajával. Miután biztosítottuk arról, hogy ez csak a sáskaszemléletű családunk rutinrituáléja, megnyugodott, mi meg faltunk tovább. Fizetésnél kiderült, hogy sem öcsémnél, sem nálam nincs pénz, úgyhogy Édesanya hívott meg minket a saját névnapi ajándékára.
Ezután sétáltunk egyet még az üdülőtelepen, szlalomoztunk a koradélutáni részegek között, és megnéztük, hogyan kelnek ki a szúnyoglárvák a Tiszában. Végezetül öcsémmel megpróbáltunk utólag megkeresni az ebéd árát: Anyának melege lett, és az utca közepén nekiállt diszkréten levenni a harisnyáját, mi meg kiabáltunk, hogy Sztriptíz, sztriptíz! A várt fedezet nem folyt be, viszont nagyszerűen szórakozott egész Ugornya.
