Szily Nóra interjúja Hujber Ferenccel (http://www.life.hu/sztarszerzok/20130707-hujber-ferenc-a-diplomam-ervenytelen-szily-nora-interjuja-a.html) nagyon sok kérdést vet fel (és az egyik az, hogy miért csak ilyen ocsmányul tudok linket beszúrni, amikor a hiperlink képletem hibátlan). Az, hogy vette az érettségijét meg a diplomáját,  talán már nem meglepő abból a szempontból, hogy mindig is voltak és lesznek is, akik könnyen szerzett jutalmakkal kívánnak élni. Ugyanezt képezi le az, amit a nyitott kapcsolatról mond, és ez a vetület jobban elgondolkodtat. Mert mire is jó ez? Én tudom, hogy a férfi azzal a genetikai kóddal indul, hogy mindenkit meg kell dugni, de ez egy fals teljesítménykényszer. Nem az a teljesítmény, hogy hány lyukba tudod bedugni, azt a legkönnyebb, mert elég ideig-óráig jófejnek mutatkozni. A  társad előtt meg nem mutatkozni kell valamilyennek, hanem lenni valamilyennek, és azt csak úgy lehet tartósan, ha őszinte vagy, tehát önmagad. Ez gyakorlatilag állandó, három műszakos munkával jár: a mindennapokban figyelni magad, olvasni, beszélgetni, kérdéseket feltenni arról, hogy amit teszel azt félelemből vagy vágyból teszed-e, van-e bizalmad, tudsz-e szeretni, mersze-e szembenézni, tudsz-e segítséget kérni. Még szerencse, hogy jutalma is van, mert all work no play makes Jack a dull boy. Az ember önismerettel sokkal könnyebben tudja kezelni a problémáit, képes megújulni, egyre felszabadultabb és boldogabb lesz, őszintén és szívből él, hát hol versenyezhet ezzel egy egyéjszakás risza?

Az elmúlt időszak olvasmányélményei számomra azt támasztják alá (ha még fellelhető a HVG Pszichológia 2013/1. száma, érdemes beszerezni), hogy egy hosszú monogám kapcsolat nagyon jutalmazó, mégpedig azért, mert a tükör, amit a párod tart, mindig állandó (már nagyjából, hiszen minden ember változik), így mélyebb önismereti munka kell hozzá, hogy belenézz, mintha sok (egymás utáni vagy egymás melletti) kapcsolat tükrében nézegetnéd saját magunkat. Mert egy idő után leválnak rólad a mázak. És őszintén kell érdekesnek és szerethetőnek maradni, ami csak úgy megy, ha mindig változol te is. Ez kétségtelenül nagy munka, viszont ez ad igazi kielégülést, mert te dolgoztál meg érte. Egy vásárolt diplomának vagy nyelvvizsgának soha nem lehet úgy örülni, mint egy olyannak, amiért megdolgoztál.

És ettől még van egy dolog, a zsigeri vágy, ami függetlenül attól, hogy házas vagy, vagy mekkora önismerettel rendelkezel, felbukkan. Nyomja el ez ember és ezzel csapja be magát,  vagy csalja meg a párját, és ezzel árulja el azt, akit szeret? Nyilván mindkettő nonszensz. Viszont igenis van lehetőség arra, hogy önazonosak maradjunk, és mégsem legyen belőle megcsalás. Mert egy izgalmas ember felbukkanása mindig lehetőség arra, hogy elgondolkodjunk, mire vágyunk, és mi hiányzik a párkapcsolatunkból. Egyszer a pszichodráma csoport vezetőnk azt mondta, hogy "nem kell minden nászt elhálni". Micsoda felismerés, és mennyire szerencse, különben nem létezne férfi-nő barátság, mert mindet jól elhálnák...

Egy szeretetkapcsolatban meg tudják beszélni a felek, hogy mi hiányzik. Ezek nem könnyű beszélgetések, de érdemes megküzdeni magunkkal, hogy ki merjük mondani, mire vágyunk. És akkor jön az, hogy vajon a másik érdekelt-e a változtatásban. Az együtt megoldott problémák pedig elképesztő köteléket jelentenek egy pár számára.

Persze biztos előfordul, hogy jön egy minden szempontból nyerőbb példány, és akkor dobbant az ember, de azt gondolom, hogyha két ember tényleg abban érdekelt, hogy egymás mellett járassák csúcsra magukat, akkor még ez sem fog feltétlenül bekövetkezni. Két ember hűséges tud maradni egymáshoz, ha újra és újra egymással esnek szerelembe. És ez nem csoda, nem isteni kegyelem vagy mágia, hanem ez jól végzett, magas önismeretet és a két ember szinkronicitását kívánó munka eredménye.

Ezért nagyon veszélyes, amiket Hujber mond, mert belegondolni is félelmetes, hogy hány ember benyalhatja ezt az ideológiát, hogy azáltal, hogy letépjük a konvencionális kötelékeket, azzal már szabad, boldog emberek leszünk... és fogalma nincs, hogy új, saját rend teremtése nélkül megdughat minden nőt, sőt férfit is, de sose lesz boldog. Szerintem hátradőlt a házasságában, és figyelt - ezt mondja, hogy "figyelt" - azt nem mondja, hogy mit tett. A házasság nem egy mónikasó, nem nézni kell! Ha bejön a vágy a képbe, legyen szó harmadik személyről vagy bármilyen szenvedélyről, ami egyszer csak nagyobb részt kíván az ember életéből, akkor foglalkozni kell vele, időt szánni rá, fantáziálni, eljátszani azzal, hogy “mi lenne, ha”. Aztán kitalálni, hogy mire használom. Ha fontos a társam, akkor rászánom az időt arra, hogy megfogalmazzam, mi hiányzik, hogy mit szeretnék. Egy harmadik ez mindig lehetőség a szembenézésre, és nem csak úgy kell tekinteni, mint egy keresztre feszítést, hogy szarfejű vagyok-e, ha meglépem, vagy megalkuvó, ha nem, mert ez nem ennyi. Ezen alapból is érdemes gondolkozni, nem csak akkor, ha bejön egy harmadik a képbe.

Nem tudom, hogy van-e nyitott kapcsolat, vagy inkább a gyermeklelkű, felelősséget hárító emberek szeretnék, hogy legyen. Mert ebben valaki mindig sérül, az nem lehet, hogy mindenki ugyanannyira laza. Egyszer csak az egyik elkezd kötődni, és kurvára pofára esik. Én nem mondom, hogy nincs élet a megcsalás után, de azért a nagy vágyat ellenpontozza már az, hogy mit teszek kockára azzal, ha engedek neki? A vágy nem önmagában való, hanem ott kezdődik, hogy mit kezdek vele. És munka nélkül soha nem fogom megtudni.