Ez az önkéntes ellentéte, ugye. Ez van nálunk. Az önkéntesség az Államokban nagy hagyománnyal rendelkező, jól működő dolog, csak úgy, mint a fundraising, amit viszont ha mi csinálunk, tarhálásként jön le. Talán egy jótékonysági bál hatékonyabb, de az emberek ugye megeszik reggelire a napi nihilt, és nem érdekli őket az ilyesmi. Én sem vagyok jobb egy centivel sem, egy darab ilyen bálon nem voltam még, de majd ha nyugdíjas leszek (addig meg tartsanak ki a rászorulók).
Egyszer megkerestem a helyi önkéntes szervezetet, hogy szívesen beszélgetnék kórházi betegekkel, hogy gyorsabban teljen a bent töltött idő. Közölték, hogy ez sajnos még nem lehetséges, de felajánlották, hogy iratokat fénymásolhatok és rendszerezhetek. Köszi, napi nyolc és fél óra irodában hervadás után mindenképp szeretném. Aztán jelentkeztem egy hirdetésre, ahol a gyermekonkológiára kerestek önkénteseket. Roppant mód örültek a jelentkezésemnek, és ígérték, hogy szólnak, mikor mehetek. Azóta is folyton csak írnak, pedig két hónappal később újra megkerestem őket. Exférj az állatkertben jelentkezett ganét lapátolni meg orrszarvút etetni, de úgy néztek rá, mint az elmeháborodottra. Nem kell az ingyen munkaerő, mert nem tudják lepapírozni, főleg ha még diplomás is. Édesanya egy önkéntelen szervezeten keresztül próbált meg kijutni egy gyermekotthonba, de kiderült, hogy a szervezet úgy vállalta el a közvetítő szerepét, hogy nincs is kapcsolatban az otthonnal.
Na de most felvirradt az önkéntesek napja! Felállítottak egy sátrat a főtéren, és beleraktak három dilettáns, álmatag embert, akik csak annyit tudtak kérdezni, hogy van-e már valami konkrét elképzelésem. Mindháromnak egyesével elmondtam, hogy van. Ahelyett, hogy elmondták volna, hogy tehetem ezt meg, elém tettek egy jókora paksamétát, hogy válasszak kedvemre. Jó kis lista volt, szó ami szó, és végre belekerült a kórházi betegekkel való beszélgetés és az állatkerti ganéhányás is. Le vagyok nyűgözve. Viszont az éppen koncertező, nájlonrambó jellegű tinirockzenekar vad riffjei ellehetetlenítették a beszélgetést, ezért megkérdeztem, hogy ez a lista fenn van-e az interneten. Nem, hová gondolok, ennek az a lényege, hogy személyes beszélgetés alapján induljon el a munka. Értem én, csak leszarom ha nem teszik könnyen elérhetővé mindenki számára a lehetőségeket, akkor várhatják, hogy jelentkezzenek. Erre megint jöttek a személyes beszélgetés fontosságával, ezért gyorsan kitöltöttem az űrlapjukat és otthagytam őket. Lúzerek, füstölögtem, állítom ha meg is keresnek, valami tetű irodai munkát ajánlanak megint. De nem úszták meg ennyivel, ugyanis édesanyám szintén arra járt és kiosztotta őket, hogy hogy képzelik, hogy az ő ostoba kis rendszerük működőképes. Mire ők sértődötten visszavágtak, hogy azért nincs fenn a lista a neten, mert akkor az emberek jól megkerülnék őket, és maguk vennék fel a kapcsolatot a fogadó intézménnyel. Erre anyám közölte, hogy talán nem kellene a szervezet elérhetőségét felrakni, elég a nevét. Mire ők: jaaa, tényleg. Azóta valahogy jönnek az ímélek a lehetőségekről. Kösz, anya.
